Videó: Óriástartályokat szállítottak a lezárt M8-as autópályán
A 85 tonnás szerelvények két és fél óra alatt tettek meg 14 kilométert.
A 85 tonnás szerelvények két és fél óra alatt tettek meg 14 kilométert.
A kétszer kétsávos úton maximum 110-zel lehet majd hajtani.
Megjelent a tender a főváros tranzitforgalmát jelentősen csökkentő tehermenetesítő útvonal fejlesztésére, amely Komáromtól az M8-asig vezetne.
Egy útépítés és egy szennyvízhálózat korszerűsítése kaphat uniós támogatást.
A helyiek szerint mindent belep a por és a sár a naponta a falvakon átdübörgő teherautóktól.
A kormány szerint az M8-as az egész ország számára kiemelt fejlesztés lenne, mert három meglévő autópályát kötne össze. Most az egyik szakasz építését készítik elő, az építkezés 2023-ban indulhat.
Autópályáról szó sincs, most egy kétszer egysávos autóutat határoz meg a kiírás.
A miniszterelnök kedden Dunaújvárosba ment, hogy Cserna Gábor polgármesterrel együttműködési megállapodást írjanak alá – ahogy ezt korábban is tette megyei jogú városokban. Orbán Viktor azt mondta: az a cél, hogy Dunaújvárost modern ipari várossá tegyék. Egy sor beruházást ígért a városnak.
Két ember súlyosan megsérült, miután árokba hajtott egy autó az 51-es út és az M8-as kereszteződésében.
Vasat szállító teherautó balesete miatt lezárták az M8-as autópálya egy szakaszát.
Az Uvaterv és az Unitef kétféle konzorciumban nyert el kétféle közbeszerzést. Az M8-as új szakaszának terveit az eredetileg tervezettnél 26 millió forinttal olcsóbban készítik el. A Biatorbágy-Tata vasúti szakasz tervezési munkálatait pedig 190 millió forinttal drágábban vállalták, mint a projekt becsült értéke.